Tizenharmadik fejezet

Sziasztok drágáim! :)
Meghoztam sikeresen a FRISS részt, végre, legalább ezt sikerrel zárhatom :)
Szerencsémre, jól alalkul a jövő hetem, munkabeosztásilag is, szóval, minden erőmmel rajta leszek az ügyön és behozom a lemaradásomat :)
Addig is, a részhez jó szórakozást kívánok és remélem, vagytok még.
  ( ha egy kommenttel esetleg apró pipával, esetleg chat üzenettel jeleznétek ezt nekem, azt nagyon megköszönném :) )

Sok sok puszit küldök :)
Amber,

u.i.: a napokban bővülni fog a menü pont egy HÁTTÉRINFORMÁCIÓ résszel is, azoknak, akik nem Marver fanok, de érdekli őket a történet!


====================================================================


Teljesen felbuzdulva kezdeti sikereimen, úgy gondoltam, hogy ha már lúd, legyen kövér. Saját bejárásom van Stark gépéhez! Mi kell ennél több a napom megkoronázásához?
Az adatok milliárdja várt engem, de csak egy valami izgatott igazán.
Stark elég szép kis mappát tartott fent rólam, és azokról a dolgokról ami engem körülvett, vagy vesz a mai napig. Minden itt volt, újságban megjelent cikkek, tévében leadott műsorok, akták a nagyapámról, a szüleimről, minden.
És egyre jobban izgatott a dolog, hogy kik azok akiknek köszönhetem ezt a mappát. De az én keresésem még futott, semmi eredmény nincs még se a kopasz, se a másik két ismeretlen ügyében. Nem szokásom a köröm rágás, de már percek óta kapargatom a fogaimmal az említett testrészem, mire abba tudom hagyni a monitoron futó adatok és fényképek bámulását.
- Csak idegeskedsz! - motyogom magamnak - Feleslegesen. - sóhajtok nagyot és jobbnak látom, ha annyiban is hagyom a dolgot. - Jarvis, megkérhetnélek valamire!
- Igen kisasszony? - szólal meg a hang kedvesen.
- Betennél, valami talp alá valót? - kérem meg udvariasan, mire máris felcsendülnek az ismerős dallamok. - Ó, köszönöm. Ez az egyik kedvenc számom.
- Éreztem, hogy valami ehhez hasonlóra vágyna. - válaszolta és egy picit feljebb emelte a zene hang erejét.
Az egész torony úszott a zenében, én pedig könnyűnek érezve magam, amennyire a sebem engedte táncra perdültem és a konyhába siettem. Valamivel le kell foglalnom magam, és ez, ami elsőnek eszembe jutott.
Az első dolog, ami szembe ötlött, hogy a hűtő tele van!
A másik, hogy ebből adandóan, Natasa nem tud főzni.
- Jarvis, segítenél nekem valami finomat főzni?
- Természetesen, kisasszony, mit szeretne? Az alapanyagokból kereshetek esetleg valami egyszerű receptet.
- Azt megköszönném, és kérlek, tegezz nyugodtan. - mosolygok fel, pontosan nem is tudom hova, és arra gondolok, hogy ha valaki azt mondja nekem, hogy receptekről fogok beszélgetni egy mesterséges inteligenciával, kiröhögőm.
A zene ritmusára billegve a pult előtt készítem elő a csirkét és a zöldségeket a Wookban, miközben egy pohár vörös bor kíséretében éneklek az előadóval együtt. Jarvis folyamatosan a jobbnál jobb zenéket adja én pedig túlontúl boldog vagyok, hogy meghalljam a lift érkezését.
Talán a helyzet nem is lehetne kínosabb, hiszen bár tudom a szöveget, és a hangom is jó, de ezt nem szoktam mások előtt, kissé csípő rázós tánc kíséretében előadni, főleg nem a Bosszúállóknak.
Halkan sikoltok, mikor megfordulok a teljesen ledöbbent csapat felé és majdnem ki ejtem a félig teli poharat a kezemből. Natasha éppen Clinten támaszkodva néz, míg Banner szégyenlősen elfordul és jobbnak látja, ha a laborba veszi az irányt. Nem úgy, mint a kapitány, aki kezére támasztott állal figyel és kisfiús mosoly jelenik meg az arcán.
- Jézus! - a hangom nagyon magas szólamban cseng, és tudom, hogy számomra is olyan vicces lenne a helyzet, mint nekik, ha épp nem én lennék a vicc tárgya. - Megjöttetek! Mióta is?
- Micsoda észrevétel, Miss Roth! - ül fel nehézkes mozdulattal a bár székbe Clint, de a mosolya az arcáról letörölhetetlen. - Ha minden alkalommal így táncolsz, kedvem támad egy háborút is megnyerni. - mutogat rám köröket írva a levegőben, valószínűleg utánozta a mozgásomat.
- Ne piszkáld már! - üti meg ököllel finoman Natasha a vállát és ő is leül mellé. Apró zúzódás van a bal szeme alatt és kissé oldalra dőlt állapota arra utal, hogy a bordáját is fájlalja. - Csak boldog!
- Várj, hozok jeget. - teszem le a poharat a pultra és két zacskó jéggel lépek vissza hozzájuk. - Minden rendben?
- Fogjuk rá! - nyögi Natasha, és összeszorított fogakkal teszi az oldalához a jeget.
- Sokan voltak. - szólal meg Rogers, aki a falnak támasztva a pajzsát, ül le a harmadik székbe és a hajába túr. - De mindenki jól van.
- Ennek örülök. - az addig is vörös arcom az eszembe jutott beszólásomtól, most már tényleg lángol én pedig hebegve kezdek neki a magyarázatnak. - Sajnálom... hogy elragadtattam magam... én csak... feszült voltam és úgy megörültem, hogy sikerült, hogy kicsúszott a számon, de nem gondoltam komolyan, sosem mondanék ilyet! - zavaromban ide oda kalapálok a kezemmel és kevés akadályoz meg, hogy leüssem a poharat a pultról. A kapitány csak mosolyogva rázza a fejét, nem nézve fel rám, miközben Natasha és Clint halkan felnevetnek, már amennyire a sérüléseik engedik.
- Még hogy Bébi! - ismétli a lány kacagva én pedig szeretnék, most elillanni, elsüllyedni, vagy csak elugrani erről a helyről szégyenemben. - Te tudsz főzni? - néz a hátam mögé érdeklődve, mire megérzem az illatokat és végre meg tudok mozdulni.
- Ó, igen, még a nagymamám tanított meg. - kavarok egyet az ételen. Ebben a pillanatban érkezett le hozzánk Stark is, kissé megviselt, kócos hajjal, és bicegve, páncél nélkül.
- Ó asszony! Áldott legyen kezed munkája! - teszi össze tenyerét és imádkozást imitálva a plafonra néz, mire kitör belőlem a nevetés, ahogy a többiekből is.
Azt hiszem, az ilyen pillanatokat hívják jég törésnek.
Fél órával később, már tiszta ruhában, tiszta gondolatokkal a fejemben tálalom az asztallá avanzsált pultra a csirkés párolt zöldséget, sült rizzsel, mire mindenki mohón kap a tányérja után.
Elsőnek Banner doki szólal meg, és elemzi ki az akciót részletesen. Szerencsénkre most nem volt rá szükség, így ő meghúzódva a gépben, kissé tehetetlennek érezve magát ugyan, de átvészelte azt. Natasha is beszámol, hogyan rúgta egy katona oldalba és ő miként hálálta meg ezt egy jól irányzott alsó rúgással a lábai közé, mire megint mindenki nevetni kezd. És ez így megy tovább, mígnem elfogy minden étel a főző lapról, a serpenyőből és a tányérokból egyaránt. Jóllakottan, büszkeséggel töltötten állok neki bepakolni a mosogató gépbe a tálakat, míg Clint és Rogers már csendes pihenőt tart a nappali részben a kanapén ülve. Banner doki és Stark a laborban vitatnak igen erősen valamit, Natasha pedig segít nekem a pakolásban.
- Ez jó nap volt, kislány! - adja át az utolsó tányért, én pedig azzal együtt indítom el a mosó programot és dőlök neki a gépnek lazán.
- Az biztos! Fáj még az oldalad?
- Már fele annyira sem, holnapra kutya bajom. - válaszolja tapogatva magát. - Jó oldalba rúgott az a dög. - Natasha félősen a kanapé felé sandít és elfolyt egy nevetést. - Bocs, cenzúrázni kell a jelenlétében magam.
Oda se kell néznem, hogy tudjam, kire érti. Halkan felnevetek az emléktől és végre nem látom olyan borúsnak a történteket.
- Mondjuk, ez gyorsabban ment volna, ha én csinálom, ott a helyszínen. - a hangom szomorkás és a jókedvem illanni látszik, hiába szól még mindig jó zene a fejem fölött halkan. - Gondolkoztam amúgy. De nem tudom, mi lenne a helyes.
- Hát, - fordul hozzám egész testtel - Biztosan nem az, hogy kísérleti patkányt csináljanak belőled.
- Ha bele egyezek, az nem kísérlet. - vonom a vállam és a felettem szóló zene ütemére kopogok a mosogatógép oldalán. - A lényeg, hogy többre is képes vagyok.
- Tudom - ölel váratlanul magához a lány én pedig hirtelen azt sem fogom fel, mit tett. Natasha megint megölelt. Ennek nagyon titok szaga van! - De most inkább koccints velem. - fogja meg a saját poharát és nyújtja felém. - Bátran mondhatom, hogy csak gyarapodott a csapat veled, Irys.
- Köszönöm! - mosolygok vissza rá és halkan összekoccintjuk a poharakat.
Nagyot kortyolok a finom italból és halkan cuppogva megnyalom a szám szélét, míg Nat egy húzásra megissza a pohár tartalmát.
- Na és veled mi van? - néz rám kíváncsian.
- Oh, tudod, bírom a strapát. - húzom fel félig a pulóver alját és mutatom meg neki a szépen bekötött sebet. - Látod? Gyógyulgat.
- Nem arra értettem. - rázza a fejét nevetgélve, majd alig észre vehetően a kanapé felé int fejjel.
- Mégis mi lenne? - a szemeim érezhetően hatalmasra nyílnak a döbbenettől. - Hogy érted?
- Jaj, ugyan már! Ne add a butát. Látom amit látok! - húzódik közelebb hozzám és egyenesen a fülembe suttog - Már az első pillanattól fogva láttam rajtad! Ne is tagadd, hogy tetszik neked.
- Dehogyis! Még mit nem! Meg vagy te bolondulva! - egy kissé hangosabb lehettem, mert a jelenlevők mind egyszerre néztek rám kérdőn. - Mi van? - kérdeztem halkabban, de annál felháborodottabban, majd választ sem várva, rosszallóan nézve a lányra, fogtam magam és elsétáltam a liftig, majd addig adtam a jégkirálynőt, míg be nem csukódott előttem az ajtó.
Utána hatalmas sóhajt hallatva, kissé meghanyatlottam.
Tényleg ennyire feltűnő vagyok? Vagy csak Natasha tud többet rólam, mint szeretném? Nem lenne csoda, hisz' kém, neki azonnal szembe tűnnek a gyanús dolgok.
- Persze - nyitom ki erősebben a kelleténél az ajtót előttem és vágtatok be a szobába. - Persze!
Frissítő zuhany után, már nyugodtabb lélek jelenléttel feküdtem be az ágyba és húztam a fejemre a takarót, bár hiába, nem segített ez sem, hogy abba hagyjam az agyalást.
Csak azért érzem ezt, mert láttam, ahogy sebesülten, tehetetlenül fekszik előttem. Igen, bevallom, nagyon vonzó férfi, de semmi több. És igen, ott volt, amikor ki akartam ugrani az ablakból, mert álmomban... álmomban őt láttam holtan.
Jézusom!
Miatta akartam kiugrani az ablakból!

Másnap reggel, még napkelte előtt riadok fel az álmomból és áldom az eget, amiért most csak valami robotokkal kellet viaskodni, nem pedig azt láttam, amit szoktam. Bár ez sem volt jobb érzés, ugyanúgy ver a víz tőle, de egy fokkal azért mégis jobb.
Percekig csak vergődök az ágyban, míg Natasha, a szomszédos ágyon, szétterülve fekszik és álmodja az igazak álmát.
Húzódó sebbel kecmeregek ki az ágyból és óvatosan igazítom meg magamon a halvány kék pizsamát is, de ahogy haladok előre, mezítláb csoszogva, egyre jobban bírom a kis tűszúrásokat az oldalamban.
A lift csipogó hangja most túl hangos nekem, de csak örülhetek, hogy nem J.A.R.V.I.S. volt az.
- Jó reggelt, Irys. - emlegetett szamár hangja halkan de biztosan szólal meg a fejem fölött.
- Szia, Jarvis. - ásítom halkan. - mond azt, hogy van főzve kávé!
- Gondoltam önre, frissen főtt fekete várja a kávé gépben. - a hangja kellemes, és annyira becsapós, ahogy kiejti a szavakat, mintha tényleg egy élő emberrel társalognék.
- Nagyon köszönöm. - slattyogok oda a kávé géphez és mikor megérzem a finom aromát, mélyeket szívok a levegőből. - Mond csak... - fogom kézbe a kiöntött fekete nedűt és kortyolok belőle óvatosan. - Van valami lehetőség arra, hogy zenét hallgassak, anélkül, hogy felébreszteném a többieket?
- Ha a pult alá nyúl, talál Bluetooth fejhallgatót. - Jarvis hangja úgy hangzik, mintha valami sunyi dolgon járna az esze, de beteszem ezt, mint egyfajta csínyt. - Mr. Stark szokta csak használni, de szerintem ez alkalommal kivételt tehetünk.
- Értem - kacsintok fel az egyik kamerába, majd kikutatom a fejhallgatót és a fülemre helyezem. - Mit szólnál, valami régi zenéhez?
- Ajánlhatok esetleg? - hallom a hangját a fülemből.
- Csak tessék. - válaszolom, és a következő pillanatban már fel is csendül egy ritmusos, twist dallam. A lábam azonnal ritmusra dobol és a mozdulataimon is látszik, hogy a tojásokat ritmusra ütöm és verem fel, míg a zöldségeket is ritmusra szeletelem. Most viszont nem követem el a tegnapi hibámat, mert minden második mozdulatomnál magam mögé nézek.Viszont így alig haladok és jobbnak látom, ha a főzésre és a zenére koncentrálok.
Reggel hat sincs még, ezek pedig tegnap kiütötték magukat, biztosan alszanak még egy két órát!
A testem nem tud ellenállni és táncolva folytatom tovább a zöldséges omlett elkészítését, nem törődve semmivel. A lábam alatt szinte már meleg a járó lap, olyan sokat csuszakoltam rajta, mindenféle mozdulatokat meg ejtve és közben saját magam kinevetve.
Ám a palacsinta sütésnél, elkövettem A hibát!
- Próba szerencse! - lépek hátrébb és koncentrálok félig kidugott nyelvvel a palacsinta sütőre, majd meglendítettem. A palacsinta sikeresen megfordult a levegőben és vissza esett arra az oldalára, amit sütni kell. - Ez az! - sziszegtem nevetve és győzelem tánc gyanánt a "kavargatás" mozdulatsort választottam, ami annyiból áll, hogy a csípőmmel együtt a kezem is egy irányba mozog úgy, mintha egy hatalmas kondér fölött kavargatnék.
Ám abban a pillanatban, ahogy száznyolcvan fokos fordulatot vettem, ismerősen csillogó kék szemekbe és hatalmas fehér vigyorba fordultam. Totálisan ledermedtem a látványtól, míg Rogers csak nevetett megállás nélkül.