Tizenkettedik fejezet

Sziasztok Bosszúállók!

A  tegnapi napon, legnagyobb meglepetésemre, megkapta a blog az ELSŐ kritikáját, ami igazán hasznosnak bizonyult és nem az a  fajta "lehurrogós" kritika lett, hanem egy rendesen megírt, 

mindkét oldalt bemutató kritika.

Ezúton is szeretném megköszönni nektek Endless Galaxy, különbképpen neked Petra!

( Linkeket a nevekre kattintva láthattok, érdemes belesni hozzájuk )

Nos, ezek után, nincs más hátra, mint előre!

Jó olvasást a folytatáshoz!

Amber,

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Natasha elkísért egy emelettel lejjebbi szobák egyikébe, ahol vele kell megosztanom a személyes teremet, gondolom ez sem véletlenül lett így intézve.

De a gondolataim, az, hogy van valaki, vagyis valakik, akiknek köze lehet a gyilkosságokhoz és a csodaszer, folyton folyvást lázba hoznak. Türelmetlen  vagyok, azonnal cselekednék, mindkét irányban egyszerre.

- Merre jársz? - ül le mellém az ágyra a lány és kíváncsian néz a szemembe. Zöldesen csillogó tekintete aggodalommal telt.

- Túl sok felé, és túl lassan. - vallom be az érzéseimet, miközben az ujjaimmal malmozok. - Valamit nem értek. - ahogy felnézek a lányra, egy röpke pillanatig félelmet látok rajta. - Miért ilyen velem Rogers? Annyira... atyáskodó!

- Tudod milyen ember. - von vállat Natasha - És szerintem, neki is megmaradt annak az emléke, ahogy vérző sebbel, félholtan fekszel mellette.

A felvillanó emlék képek gombócot alkotnak a torkomban és hányingert a gyomromban. Emlékszem, hogy aggódtam Őérte, magammal mit sem törődve, és az adrenalintól nem is érezve a fájdalmat. Ha csak fele annyira aggódott értem ő is, akkor át tudom érezni és meg tudom érteni, ezt a védelmezést.

- Haragudott rám nagyon? - nevetek fel, a sebem nem kis örömére.

- Az nem kifejezés! - húzta fél mosolyra a száját a lány, majd a vállamnál fogva magához ölelt. - Én is haragudtam rád, de amit tettél, az jó dolog volt. Mondhatni, megmentetted Stevet attól, hogy szarrá veresse magát a legjobb barátjával. - néz rám biztatóan, majd finoman megdörzsöli a vállam. - De elég a nosztalgiából. - sóhajt nagyot és könnyedén áll fel mellőlem. - Egy kicsit felvértezlek!

A vért szóra, Thor páncélja jutott eszembe azonnal, de Natasha megnyugtatott, hogy csak néhány ruhára és fehérneműre célzott ezzel. És bár az a néhány, egy egész szekrényt jelentett, de nem volt benne semmi extrém darab.

Egy órával később, megfürödve, átöltözve egy kényelmes fekete melegítő együttesbe léptem ki a szobámból, Natashával karöltve.

A lány, nem vette észre rajtam, de az agyam még mindig kattogott, bár most őrajta.

Natasha Romanoff, a kém, volt KGB ügynök, harcedzett és kőkemény. És engem istápol!

Azt érzem, ők ketten, Rogerssel vállvetve titkolnak előlem valamit.

Talán, ott, akkor a vízparton megint felrobbantottam mindent magam körül, és nem akarják, hogy bűntudatom legyen emiatt?

- Szóval? - fordul felém a lány én pedig észre sem vettem, hogy mindvégig, ahogy a lifthez mentünk és vissza sétáltunk a mindenes szintre, folyamatosan dobálta nekem a kérdéseit. - Hahó! Föld hívja Iryst!

- Bocsi, csak egy kissé elkalandoztam. - Ráztam meg a fejem és mosolyogtam vissza rá. - Mit is mondtál?

- Hogy jó lesz neked is a pizza. Vagy inkább mást ennél? - A konyha pultnak támaszkodva álltunk meg, ő belül, és kívül. - Ha szeretnéd, összedobhatunk valamit. - hajol le a hűtőhöz, de pillanatokkal később határozottan be is csukja annak ajtaját. - Vagy marad inkább a pizza.

- Jó a pizza, szeretem. Főleg ha sok sajt van rajta. - támasztom a fejem a kezeimre és nézek magam elé, miközben minduntalan két szó, egy kérdés kavarog a fejemben. Mit tegyek?

- Valaki pizzát említett? - csendült fel Clint kedves hangja a hátam mögül, majd ő is egy melegítő együttesben, leült mellém az egyik bár székre. Igazán otthonosan mozgott, biztosan sok időt eltöltött már itt a toronyban - Jöhet nekem is egy.

- Oké, máris rendelem. - Veszi elő a telefonját Natasha és tárcsázza a számot, mikor Stark váratlan jelenik meg és fenn hangon, felemelt fejjel megállítja eme mozdulatában a lányt.

- Ugyan, én már rendeltem. - mögötte Banner tipeg, de az ő arca kevésbé derűs. - Lassan már ide is kéne érnie. - néz az órájára, de ahogy visszanéz ránk, a lift ajtaja csendül és meglepetésemre, ami nap már nem is tudom hányadik, megjelenik Maria Hill, négy nagy doboz pizzával a kezében.

- Na, ki éhes? - mosolyog jókedvűen, de azonnal le is teszi a dobozokat a pultra és felém igyekszik - Irys Roth, te piszok szerencsés! - a hangja haragos, de mikor megölel, jókedv sugárzik lényéből. Hosszasan öleljük egymást és szerintem neki is az a nap jut csak eszébe, ami nekem is. - Mégis hogy a fenébe képzelted, hogy megszöksz a kórházból. Fury totálisan ki van akadva!

- Oh, a szökésem, már el is felejtettem - bontakozok ki Maria karjaiból. - Sajnálom, de halaszthatatlan dolgom akadt.

- Szia Steve! - int a hátam mögé, én pedig követem a mozdulatát és meglátom őt.

Rövid ujjú kék póló van rajta és szürke melegítő, egy kis törölköző pedig a nyakába terítve.

Teljesen kipirulva, izzadtan, kissé még lihegve áll meg az ajtóban, a haja felborzolva, a nadrágja felettébb lazán áll a dereka körül az izmai pedig dudorodva az edzéstől. - Látom jó kondiban vagy még mindig.

- Igyekszem. - válaszol semleges hanggal, majd nehéz léptekkel elhalad mellettünk, és belép a liftbe, miközben a törölközőjével megtörli a haját.

A mellkasomban a nyomás ismerős érzés, jó pár alkalommal éreztem már ezt, de hogy most is, az ledöbbent.

Natasha sokat mondóan megböki Maria vállát és mikor összenéznek, majd rám, a pír az arcomat teljesen elfedi. Jézus, ez ennyire látszik rajtam?

- Szóval pizza! - terelem el a figyelmem és mohón a dobozok után nyúlok.

A konyha pult megtelt, Thor kivételével, akinek "haza kellett ugrania", de ettől függetlenül, kellemes beszélgetés alakult ki a társaságban. Jószerével csak ugratjuk egymást és régi sztorikat emlegetünk, Pontosabban én hallgatok, ők pedig beszélnek, miközben a négy dobozból kettőnek már nyoma vész.

Éhes vagyok, de annyira, hogy három szelet pizza után is még nyúlnék a negyedikért, de a kezem egy másik kéznek ütközik. Finom bizsergés fut végig rajtam és ahogy meglátom a kéz tulajdonosát, úgy rántom el a kezem tőle, mintha az áram rázott volna meg. Pedig csak Steve volt az!

Már megint a nevén szólítom, igaz csak magamban.

- Csak nyugodtan. - teszem hozzá és összeharapom a számat. - Már amúgy is eleget ettem.

- Azt meghiszem! - nevet fel Natasha boldogan - egy egész dobozzal oda, a jóvoltodból.

- Ez nem is igaz! - tiltakozok kissé kipirult arccal és bár szemmel nem követem, de a testem érzi, ahogy elhalad mögöttem a kapitány és leül Banner doki és Clint közé. - tudod, hogy mennyire rosszak a kaják a kórházban.

- Arról van mit mesélni, nem igaz Nat? - kacag Clint és összenéznek a lánnyal. Valami kis közös emlék lehet a nevetésük tárgya, amit nem igazán osztanak meg mással.

És ebben a hangulatban telik tovább a pizza evészet, mígnem kiürül az összes doboz.

Stark volt olyan kedves, és becsempészett egy kis zenét is a beszélgetés alá, így az egész egy idilli, baráti össze jövetelhez hasonlított, ahol nincsenek ellentétek és ellenszenvek.

De, mint minden jónak, ennek is hamar vége szakadt, ugyanis J.A.R.V.I.S. hangja megszólalt.

- Uram, a keresés eredményt mutatott az elmúlt fél percben.

- Köszönöm, Jar, - válaszolt Stark, majd kissé gondterhelt arccal lemászott a bár székről. Azonnal felcsillant a szemem, és lassabb mozdulattal, de követtem a példáját, ahogy a többiek is

- Miféle keresés? Meg van a fickó? - faggatóztam, miközben loholtam utána a laborba.

- Nem, sajnos nem az. - válaszolja, majd a gépre pislantok és az adatokon kívül egy igen ismerős jelre bukkanok. - De hasonló kaliber.

- Hydra? - kérdek rá sűrűn pislogva. - Nem úgy volt, hogy elintézték őket?

- Igen, de tudod, hogy szól mondása. Ha levágsz egy fejet...

- Kettő nő helyébe - fejezte be a mondatot Rogers, aki úgy tanulmányozta a monitort mint én . - Ez a pont nincs messze, ha időben lecsapunk rá, sikerülhet. - Bök mutató ujjával a monitorra a térkép villogó pontjai közül egyikre. - Lehet kis hal, de ha tovább vezet, nyert ügyünk van és végre megtaláljuk a fő vezérüket.

- Viszont lehet csapda is. - vetem fel az ötletet, mire mind két férfi rám néz. - Ha alaposabban megfigyelitek, mind olyan hely, ahol vagy hegyek vannak, vagy erdős rész, esetleg még a domborzati rajzon sem szerepelnek. Tökéletes búvóhelyek, tele csapdával.

- Igazad van - bólogat Stark és néhány gombnyomással eléri, hogy holografikusan elénk vetüljön az asztal lapjára a térkép, közvetlen fölé pedig egy domborzati térkép, majd a kettőt együtt felülnézetben vizsgálva, elkeserítőbb a helyzet. - az összes hely bevehetetlen.

- Olyan nincs, hogy valamit nem lehet bevenni. - egyenesedik ki Rogers és a mellkasa előtt összefonja a karjait. - Valahogy csak be lehet jutni feltűnés nélkül. Mert ez a cél, ugye?

- Természetesen. - lép a társasághoz Natasha, már átöltözve és éppen a fegyverét ellenőrizve. - ha gyanút fognak, értesítik a többi támaszpontot és kezdhetjük az egészet előröl.

- És ha esetleg lenne valaki olyan aranyos és kedves, hogy kiiktatja a biztonsági rendszerüket egy apró trójaival? - pislogok körbe a résztvevőkön. - Persze a felspékel, letörölhetetlen, igen halálos trójai verziójára gondoltam. - teszem hozzá kaján vigyorral az arcomon, amit Stark ugyanolyan vigyorgással reagált.

- Tudtam, hogy a hasznomra leszel még kicsi lány! - csapta össze boldogan a tenyerét és izgalomtól csillogó tekintettel, szinte ugrálva az örömtől lépett el tőlünk és adta ki a parancsot. - gyerünk, fiúk lányok, bevetésre készül!

Stark volt olyan kedves, és átengedte nekem a számítógépét, hogy használjam úgy, ahogy jónak látom, én pedig nem vagyok rest, máris nekiláttam a feladatomnak. Ám be kellet látnom, a keresési eredményeim kilencven százaléka negatív lett, a kis védelmének köszönhetően. Csak és kizárólag erre a feladatra tudom használni a gépet. De legalább ez is jobb, mint a semmi.

Alig telt el negyed óra, mikorra, egy teljesen kész, használható vírust megalkotva álltam fel a forgós székből és önelégülten vigyorogva, pendrive -al a kezemben léptem ki a laborból.

- Készen vagyok! - forgattam az ujjaim között a kis adat hordozót vidáman.

Natasa, Clint és Maria mind a fegyvereikkel voltak elfoglalva és hogy pontosan egyeztessenek időt és kommunikátort a kapitánnyal, aki már teljes öltözetben, a pajzsát a hátára szerelve adta a további instrukciókat. Kicsit hosszasabb ideig néztem őt, de valahogyan nem  tudtam levenni róla a szemem.

- Stark, hall engem? - nyúlt a füléhez és emelte fel a fejét, pont abban a pillanatban, ahogyan én elfordultam tőle.

- Tisztán és érthetően, kapitány! - válaszolt nem csak az ő fülében, hanem a többiekében és a fejem fölötti kis hangszórókból, majd tompa puffanás hallatszott a fejem fölül. Ő már fent van a repülő masinánál! - Irys, te is kész vagy?

- Igen, teljesen! - válaszolom, majd pici gyomor ideggel, de odalépek a kapitányhoz és a kezébe adom az adat hordozót. - Csak annyi a dolga, hogy bejut, egy számítógépbe helyezi, és vár! Onnantól majd én kezelem, magának csak az a dolga, hogy elkapja őket.

- Rendben van. - zárja össze az ujjait a kis műanyagon, majd elindul a lift felé, ahol már a többiek várják. Mind beszállva, pár másodperccel később, már pedig kilépve onnan pillantom meg a páncélba burkolt Stark alakját, ahogy hidraulikus hanggal, robot mozgással lépked felénk.

- A feladat egyszerű! Kiütjük őket, elhelyezzük ezt a kis vírust és már ott se vagyunk. A többit Maria intézi, aki gondolom már szólt Furynak is. - A hátam mögé tekint, ahol Maria áll és bólint határozottan. - És te, pedig olyan ügyes leszel, ahogy tanítottam. - Ezt már nekem címezte.

- Nem tanított sehogy sem! - vágtam vissza határozottan. - Én így születtem.

- Akkor légy olyan ügyes, ahogy tanítani akartalak! - emelte fel a kezét és csukta le az arcát takaró páncél darabot is. - Csak csináld, azt, amihez értesz.

- Értettem! - bólintottam, és végig néztem, ahogy felvillannak a kezénél és a talpánál a fények, és ő a magasba emelkedik, majd villámként elsuhan a fejünk fölött.

Natasha, Banner és Clint már a gépben voltak és az is indulásra készen morgott előttem, míg Maria azt hiszem pont Furyval beszélt a telefonján. Csak a kapitány és én maradtunk.

- Egy valamire kérlek csak! - néz rám határozottan és aggodalom csillan szemében.

- Tudom. - bólintok bele törődően. - Maradjak a fenekemen.

- Pontosabban, ne csinálj semmi meggondolatlant. - tette hozzá, miközben az állánál bekapcsolta a pántot.

- Maga se, kapitány! - válaszolok és valamiért nem tudom olyan gyorsan elkapni a szemem a szájáról, mint azt szerettem volna. Mennyire szerettem volna én bekapcsolni azt a csatot, te jó ég! - Kéz és láb törést! - nagyot nyelve lépek hátrálva tőle és nézem, ahogy felsiet a gépre, mögötte pedig Maria is már ott van, a gép pedig bezárja az ajtaját és a magasba emelkedik. Egy ideig csak lebeg, majd sebesen Stark után ered, magamra hagyva azzal az aggodalommal a gyomromban, ami ki akarja vetni belőlem a pizzát.

Visszaérve a laborba, azonnal a gép elé ülök és a műholdas képeken keresztül követem őket. A saját kommunikátorommal a fülemben, idegesen kopogtatok a klaviatúrán és várok. Rogers határozottan adja ki a parancsot a támadásra, mindenkire kiosztva a maga feladatát, ő pedig azonnal a gépházhoz siet.

- Nat, jobb oldalt három őrt látok közeledni, gépfegyverük van. - figyelmeztettem a lányt, de Clint már reagált is, és lenyilazta őket, remélhetően csak altató fejjel. - Kapitány, a gépház az alagsorban van, végig egy hosszú folyosón, aztán jobbra kell fordulni és a második ajtó balra lesz. Tele van őrrel, csak megjegyzem halkan.

- Értettem Irys! - válaszolta a fülembe Rogers és a nevem hallatán akaratlan is megdobbant a szívem.

- Maria, nézz szét te is, nálam kezd akadozni az adás. - kapcsolok át másik frekvenciára és a gépben lévő ügynök hangja csendül fel a fülemben.

- Vastag beton falakból van az épület, árnyékolják a jelet. - erősíti meg ő is a gyanúmat, mire a kezem idegesen rángatózni kezd. - Nem tudom, ha Steve lemegy, hallani fogjuk e, amikor elhelyezte a...

- Igen, tudom, de próbálok valamit erősíteni a jelen. -  a kezem úgy kattog, hogy a billentyűzet lassan kettétörik ujjaim alatt. - Csak ehhez be kell törnöm a műholdas rendszerbe, ami a jelet sugározza.

- Siess, mert alig látom már! - figyelmeztet Maria én pedig hevesen kalapáló szívvel ütöm be a számkombinációkat és a parancsokat.

- Igyekszem, igyekszem, de ez nehéz falat! Egyszerre hatot kell kiiktatnom!

A félelem átjárja a testem és csak idegesebb leszek, mikor vissza kapcsolok a kapitány frekvenciájára és csak szaggatottan hallom a hangját, azt is úgy, mintha a víz alól jönne. - Steve, nem hallak, próbálj meg egy kicsit lassabban beszélni!

- Nem... az aj... kin... anna... Már...okái... rom.

- Bakker, Steve, csak egy picit tarts ki! - a hangom idegesebben nem is szólhatna és most, elég lenne egy rossz gombnyomás, és nem csak lebuktatnám magunkat, hanem kezdhetném előröl az egész művelet sort. - Mindjárt kész vagyok, csak egy fél pillanat.... a picsába is, hogy nem haladsz!

- Ne... nkod... lyen... san...ys!

- Hogy mi? - kérdezek  kissé sipákolós hanggal és a kérdésem végén, egy enter lenyomása után sikerült áttörni a tűzfalat és bejutottam a műholdas rendszerbe.

- Mondom ne káromkodj! - Rogers hangja élesen szól a fülembe és majd' kikapom a kommunikátort onnan.

- Basszus sajnálom, azért nem kell kiabálnod velem! - vágok vissza feszülten azonnal, majd mély levegőt veszek, mert végre felfogta az agyam, hogy ismét tiszta az adás, és nem csak én hallottam ezt a kis vitát, hanem a többiek is. Rajtunk kívül mindenki felnevetett! - Szóval! - nyelem le a dühömet és látok neki a feladatnak. - Mi baj van?

- Nem tudom kinyitni az ajtót. Riasztó van a záron. Ha feltöröm, füstbe ment a terv.

- Egy pillanat... - a fogaimat csikorgatom, ahogy belépek a rendszer még átlátható részébe és kikeresem a sok millió kód és betű közül azt az egyet, ami oda kell. - Mondom. Hugó, Wanda, 34, Jericho 76. A kapitány beüti a kódot, majd halk pittyegést követve, hallani ahogy a zár nyílik és ő megkönnyebbülve felsóhajt. - Csak tedd bele az egyik gépbe, és tűnés onnan! - magyarázom, mire a másik monitoron megjelennek az adatok és boldogság fut át rajtam!  - Igen, bébi, ez az! - ujjongok hangosan összecsapva a kezem a magasban, majd már kattogok is tovább, mire észbe kapok, hogy mit is mondtam és a gyomrom helyére most egy beton keverő került. Natasa, Clint, de még Banner doki is hangosan vihog, Stark pedig szinte nyerít, Maria csendesen próbálja visszafogni a feltörő nevetését, míg én elvörösödve szidom magam.- Mármint... szép munka volt! Igen... igen és most tényleg tűnés onnan! Mindenki! - nyelem le a szégyenemet és folytatom tovább a kis vírus aktiválását. - Már mint azt mondtam, hogy azonnal. Kisütöm a rendszert!

Az emberek a fülemben egyszerre némultak el és csak a rohanás hangjait hallom, meg ahogy Stark még mindig nevet.

A kezem gyorsan jár és a műhold képeit figyelve, már visszaadva az irányítást a tulajdonosának, ellenőrzöm, hogy mikor tiszta a terep és várok. Egy gombnyomás az egész és az összes gép, ami csak összeköttetésben van egymással, valamint remélhetőleg azok is, akik a távolban működnek ebben a pillanatban, túlhajtás miatt összeégnek, elfüstölnek, és lehetséges még egy kis tűzijátékkal is kecsegtetnek nekem miközben a vírus útnak ered.

- Mindenki a fedélzeten. - hallom Natasha hangját, de furcsán szól, mert még mindig kínozza a nevetés és valamiért ez fájdalmat okoz neki.

- Tadamm! - utánozom a hangot, majd lenyomom a billentyűt.

Elsőnek nem történik semmi, csak én látom, hogy a hálózat kezd összeomlani, majd kisvártatva a frissülő műhold képeken egy füst oszlop jelenik meg az egyik ablakból ami csak sűrűsödik, míg végül már az egész épületből füst tör elő.

Megkönnyebbülve dőlök hátra a székben és szabadjára eresztem az aggodalmam okozta feszültséget egy öröm ujjongás jelképében, miközben én körbe körbe pörgök a székkel és folyamatosan úgy csinálok, mintha egy foci meccsen lennék.

Most már mindenki nevet, hangosan, nem ellenkezve, még a kapitányt is kihallom.

Sikerrel zártuk ezt a melót, és mostantól már pofon egyszerű lesz a feladatunk.

Megkeresni, és kiiktatni a többi Hydra bázist, legyen az bárhol és bármennyi!