Kissé frissült külsővel és előkészületekben lévő, új fejléccel jelentkezem!
Reméltem, hogy végre valahára össze tudom szedni magam, de ez, csak a mai napra sikeredett.
Viszont igyekeztem annál jobb részt hozni.
Bármiféle visszajelzésnek nagyon örülök, továbbra is.
És jó olvasást a részhez!
Amber,
))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Azt gondoltam, hogy ez a reggeli kis incidens, majd a hab a tortán lesz a napnak, de tévedtem, ugyanis, nem kis meglepetésemre, délelőtt tíz után, egy ápoló egy majdnem akkora rózsa csokorral lépett be a szobámba, mint ő maga. Hüledezve néztem végig rajta és a fejemben ezer meg egy gondolat kavargott, míg a gyomrom bukfencet vetett, egyszerre kettőt is.
- Ezt most hozta a futár, Irys Roth -nak címezték. - tette le a kis szekrényre az ápolónő, majd vigyorogva hozzátette. - Nagyon szép csokor!
Nekem kicsit sem volt kedvem így vigyorogni, ugyanis fogalmam sincs kitől kaphattam ezt a nagy csokrot, telis-tele színes rózsákkal. Óvatosan, ahogy engedte a friss kötés, ültem fel és sóhajtottam hatalmasat.
- Megnézné, van e hozzá kártya? - kértem meg finoman az ápolónőt, akinek úgy csillant fel a szeme az izgatottságtól, mintha megjött volna a karácsony és ő kapna elsőnek ajándékot. Már már mohón kezdett neki a kutakodásnak a virágok között, mire megtalálta a kis borítékot és győzelemittas fejjel a magasba emelte, majd sietve felém jött és a kezembe nyomta.
A boríték finom, csont fehér színű volt, és a benne lévő kis üdvözlő kártya se tért el ettől a színtől, csak a féloldalasan rányomtatott betűk voltak feketék és élénkek.
,, Kedves Irys!
SzeretNém, ha a miNap meglÁtogatNa a toronYban, azT hiszEm, érdekEs InformációKkal szolGálhatOk.
ÜdVözlettel, hóDolója: T."
Hosszasan nézegetem a betűket és ismétlem el ugyanazt a mondatot többször is, mire felfogom, kitől jött a csokor, és mit jelent a Fontos információ.
Tony Stark talált valamit a szüleim és a nagyapám gyilkosságának ügyében!
A szívem azonnal hevesebben kezdett el verni az izgalomtól és a félelemtől egyaránt.
Izgatott voltam, mert végre történik valami ez ügyben is, és nem hiába tettem be a lábam a S.H.I.E.L.D. kapuján, de féltem is, mert lehetséges, olyan dolgok bukkantak felszínre, amiről eddig fogalmam sem volt és csak nagyobb bajt okozok magamnak és a többieknek is.
Talán kár volt megkérni Starkot, hogy kémkedjen egy picit, de talán nem.
Mindenesetre ezt ki kell derítenem, méghozzá nagyon hamar.
Az ápolónő, kicsit közelebb hajolva hozzám, kíváncsian méregette a kis papírt, míg én észrevettem rajta azt, amit más csak gépelési hibának titulálna.
Néhány betű direkt naggyal van írva!
- Elnézést, de kölcsön tudná adni a mobilját? - Néztem rá a meglepődött ápolóra, aki elsőnek nem értette a dolgot, majd kissé megrázta a fejét és belenyúlt a zsebébe a köpeny alatt. - Köszönöm - Biccentettem, majd vártam, hátha veszi a lapot, de szerencsétlennek beletelt néhány másodpercbe, mire egy "á" felszólalással a fejéhez kapott és somolyogva kisétált a szobából.
- I, N, N A... - motyogtam hangosan a betűket és megkerestem a hozzá tartozó számokat, majd mikorra bepötyögtem az összes számot megnyomtam a hívás gombot.
Kicsöng!
Két csöngés után, a telefon másik oldalán kattanás hallatszik, majd halk nevetés.
- Jól sejtettem, hogy azonnal megfejtette a kódomat, Miss Roth? - Stark hangja boldogan csilingelt a készüléken keresztül is hallani, mekkora büszkeséggel tölti el őt a kisded játéka.
- Eltalálta, Mr.Stark - válaszoltam, kissé mocorogva a helyemen. - De ha jól sejtem, ez nem épp telefon téma. Mit javasol? Legyen egy személyes találkozó is?
- Telibe! - hallani ahogy összecsapja a két tenyerét, majd a klaviatúra pötyögése kíséri mondandóját. - szeretném, ha fél óra múlva találkoznánk. Mondjuk a tetőn.
- Fél óra? - kérdezek vissza hitetlenül. - Csak nem?
- Semmi pánik, repülővel megyek. És nem lesz egyedül. - válaszol, majd egy határozott billentyűzet ütést hallok és kis csipogást. - Ööö, látom jók az életjelei. - A csipogások kissé megugranak, és megismerem a saját szívhangomat a háttérben. - Talán egy picit izgatott, Ugye nem miattam?
- Ugyan! - nevetek fel akaratlanul, de a sebem tiltakozik és ezt hallani itt a szobában is egy szisszenés formájában, majd a megint meg- megugró csipogásban Stark gépénél. - Akkor fél óra.
- Már alig várom! - válaszolja játékosan, és bontja a vonalat.
A fejemet rázva teszem le az éjjeli szekrényre a telefont és gondolkozok el rajta, hogyan is fogok, konkrétan megszökni, egy állami kórházból, ahol biztosan tele van minden folyosó ügynökkel.
Biztosan érzem, szinte a zsigereimben, hogy Stark és Fury nem vannak egy hullámhosszon, szóval ennek a kis beszélgetésnek nem örülne Fury, ha a fülébe jutna.
Más választásom viszont nem igen maradt, mint a jól bevált "lógj meg, ahogy tudsz" módszer.
- Elnézést! - kiáltottam ki, mire az ajtó kicsapódott és éhes szemekkel jött be a nővérke hozzám - Köszönöm szépen, nagyon sokat tett ezzel. - nyújtom át neki a telefont, ő pedig még közelebb lépett hozzám. - Az édesapám volt, egyem is meg, nem tudott a munka miatt jönni hozzám. - Próbálok, minél bánatosabb képet vágni, és azt hiszem, nem is kell hozzá sokat tettetnem. - Viszont akadt egy kis problémám...
Percekkel később, megszabadulva az infúzióktól, csak a Branül maradt bent a kézfejemben miközben a nővérre támaszkodva sétálunk lassan a mosdó felé. A nővérke, óvatosan terelget be és egészen a kis fülkéig kísér, majd mikor magamra csukom az ajtót, a lábai megvetemednek az ajtó előtt.
Árulkodó jel! Szóval tényleg megfigyelés alatt tart Fury nem csak beképzelem.
- Elnézést, de szerintem... nem igazán szeretne benn maradni velem egy légtérben. - Próbálkozok, mire a nővérke megtántorodik. - Sőt! Biztos vagyok benne! Ez nagy téma lesz!
Nem kellett neki sem több, sietve eloldalgott előlem és mikor hallottam, hogy kisétál a helyiségből, azonnal léptem én is.
Lassú, óvatos mozdulatokkal távolítom el a branült a kezemről és pár másodpercnyi pihenés után azonnal körbenézek. Egy nyavalyás kis ablaka volt csak a mosdónak, amin, még ha át is férnék rajta, nem vezetne sehova, csak a mélybe. Tudtommal tíz emelet magasan vagyok.
Szóval mást kell kitalálni.
Sietve kerestem meg a szellőző nyílást, de hajcsat híján még ki se tudom csavarozni a rácsot a helyéről, szóval ez is kilőve.
Nem maradt más hátra, jöhet a "c" terv!
- Nővérke! - támaszkodtam neki, megjátszva az aggodalmamat, a nyitott fülke ajtajának, úgy vártam, hogy bejöjjön a lány. - Nem működik a vécé. Nem tudom lehúzni, és így nem merek... Tudja... - teszem keresztbe a lábam és imitálva a hasgörcsöt, keserves arcot vágok.
- Pedig azt ma javították, lehet más a baja... - lép felém határozottan, de mikor az ajtó elé ér, a kezem lecsúszik arról és telibe találja szerencsétlen lány arcát. A nővérke az orrához kapva hátrál meg az ajtó elől én pedig magam felé fordítva rásegítek egy jobb ököllel a lüktetésére, mire a lány felakadt szemekkel hátra felé kezd dőlni. A seb nem kisebb tiltakozása ellenére kapok utána, hogy ne verje szét a fejét a vécé csésze szélében és legfőképp, ne csapjon zajt, majd sziszegve ugyan, de lefektetem a kábult lányt a kőre.
- Sajnálom. Eskü, nem akartam, megcsúszott a kezem az ajtón. - magyarázkodtam neki, majd oldalra fordítva kibujtattam a kis rózsaszín köntöséből és a kórházi köntöst kissé összehúzva magamon bújtam bele a nővér szerepébe. - Telefon oké. - tapogatom végig a zsebeket, majd a másik zsebben egy doboz cigarettára bukkanok. - Ejj, ejj, rossz szokás. - rázom a fejem, majd gondosan becsúsztatva a lábát rácsukom a fülke ajtaját és mint már tapasztalt nővérke, félig felkontyolt hajjal széles mosollyal lépek ki a mosdóból.
Az emberek meg se néznek maguknak, úgy mennek el mellettem, mintha mindennapos látvány lennék, főleg a kis zúzódással a szemem alatt. Szerencsémre a hajam valamelyest takar, ahogy belépek a liftbe és megnyomom a legfelső gombját.
Lassan veszem a levegőt, mert a seb húzódik a kis műveletemtől, de szerencsémre már megtanultam, hogy ez az arcomon ne látszódjon.
- Cigaretta szünet? - szólal meg mögöttem egy öltönyös alak. Azonnal rájövök, hogy csakis ügynök lehet, máskülönben nem vette volna észre a cigis dobozt a zsebemben.
- Néha kell egy kis szusszanás, nem? - válaszolok mosolyogva, és ő vissza mosolyog rám, aztán megáll a lift, ketten kiszállnak, majd újra útnak indul, immáron csak kettőnkkel.
- Hát, elég káros szusszanás. - jegyzi meg, miközben mellém lép és alaposan megnézi az arcom. - De azt hiszem, látom az okát. - mutat a saját szeme alá, én pedig elvörösödök a félelemtől, hogy lebuktam. az agyam azonnal generálni kezdi a lehetséges menekülési terveket, de jobbnak látom, ha egy próbával, tovább játszom a szerepem.
- Csak megcsúsztam - hajtom le a fejem, és ezzel pontosan azt a hatást keltem, mint egy megvert nő.
- Óvatosabban is lehet járkálni. - válaszolja a férfi és mikor felnézek rá látom a merő gyűlöletet a szemében. - Vigyázzon legközelebb.
- Vigyázok, ígérem! - bólintok és összeszorítom a szám, mintha épp a sírás gyötörne.
A férfi bólint egyet, majd újra megáll a lift és most ő lép ki a folyosóra, de mielőtt becsukódna az ajtó még hátrafordul hozzám és rám mosolyog.
Egy ideig én is mosolygok rá, de ahogy becsukódik az ajtó, azonnal lehervad a műmosolyom.
Mikor a legfelső emeleten megáll a lift, jobb ötlet híján előkapom a telefonomat és gyors mozdulatokkal kitörlöm a híváslistát, majd úgy teszek, mint aki beszélget, ezzel is eltakarva a zúzódást az arcomon.
A folyosó, ami az utolsó lépcsősorhoz vezet, tele van idegen és veszélyesnek tűnő emberekkel, de egyikük sem néz rám. Csak, mikor a tetőtéri helikopter megálló lépcsőjének ajtajához érek, áll elém egy biztonsági őr, marcona kinézettel és karba font kézzel.
- Egy pillanat drágám... - Takarom el a mikrofont a szabad kezemmel úgy, hogy a fél arcomat eltakarja a kézfejem - Csak egy szálat szívok el, eskü, aztán jövök is! - suttogom oda neki, mintha valami rosszban sántikálnék. - Kélek, valamiért nem engedtek ki odalent, csak ez maradt! - próbálkozok, majd elfordulva tőle, folytatom az ál beszélgetést. - Ó semmi, kicsim, csak egy bácsit szeretnék közben ágyba tuszkolni... - Ismét eltakarom a kezemmel a telefont és az arcom, majd odafordulok az őrköz - Nem tudja!
Az őr egy ideig néz, igazán szúrós szemekkel, majd nagyot sóhajt és szétnézve utamra enged.
- Köszönöm! - mondom, kissé hangosabban, majd magyarázkodok. - Nem, csak megköszöntem a Jó Istennek, hogy sikerült! Igen. Végre befeküdt a Mr. Gates. Igen, de most mennem kell. Szia, én is. Szia.
Ahogy az ajtó becsukódik mögöttem, sietősebbre veszem a tempót és a telefont, már kibelezve dobálom szét magam mögött majd mikor kinyitom a tetőtér ajtaját egy mozdulattal töröm ketté a SIM kártyát.
- Elképesztő teljesítmény! - csapja össze a tenyerét Tony Stark teljesen megrémítve mikor kiérek az ajtón a tetőtérre. Egy furcsán vibráló háttér előtt áll, hatalmas vigyorral az arcán. Valamiért meg sem lepődök, hogy látom. - Mindössze tíz percébe telt, hogy... - néz végig rajtam alaposabban is. - Megöljön egy nővért, két biztonsági őrt és feljöjjön csendben? - Stark arca kissé aggodalmas, és látom, hogy árulkodó jeleket keres rajtam egy lehetséges gyilkosságra.
- Dehogy öltem meg senkit! - tiltakozok hevesen - Csak megcsúszott a kezem az ajtón és orba verte a lányt, aki most szépen fekszik egy vécé fülkében - válaszolok úgy, mintha ez mindennapos lenne. - És a biztonsági őrnek sem esett baja.
- Akkor, megnyugodtam! - tette színpadiasan a szívére a kezeit és nézett fel az égre. - Már azt httem, Fury megbolondul még a végén maga miatt!
- És hol a helikoptere? - nézek gyanúsan a háta mögé, mire Stark arcán kaján vigyor jelenik meg.
- Senki se mondta, hogy helikopterrel jövök. - nyúl hátra és támaszkodik meg lazán a nagy, láthatatlan, mégis folyton vibráló erőtérbe, mire a keze alatt fém szerkezet jelenik meg egy pillanatra. - Erre tessék. - Nyújtja felém a kezét én pedig vakon, fogom meg és követem őt.
Az erőtéren áthaladva egy nagyobb repülőgép belsejében találom magam, olyanban, amiből anno a kapitány ejtőernyő nélkül ugrott ki.
Már megint rajta jár az eszem!
És a meglepetéseknek ezzel nincs vége, ugyanis, a pilóta ülésben Natasha ül, hatalmas vigyorral az arcán fordul felém és kipattanva a székből üdvözöl.
- Szia kislány! - ölel meg finoman és az öröméből jócskán ragad át rám is. - Hogy csináltad?
- Mondtam már! - lépett mellénk Stark - Tuti, hogy megölt három embert! Másként nem lehet így megszökni.
- Sose becsülje alá egy nő rafináltságát! - válaszolok vidáman és hagyom hogy a pilóta ülés mellé kísérjenek.
- Sose becsülje alá egy nő rafináltságát! - válaszolok vidáman és hagyom hogy a pilóta ülés mellé kísérjenek.
Natasha kézen fogva maga mellé ültetett, míg ő és Stark, mindenféle szakszavakat használva elindították a gépet és a magasba emelkedtünk.
Az óra szerint délelőtt tizenegy van kereken.
Én pedig leütöttem egy nővért, vagy annak öltözött ügynököt, és meglógtam egy S.H.I.E.L.D. ügynökökkel teli kórházból, nyom nélkül.
Jobb vagyok, mint hittem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése